Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Az archívum

Cikkek találhatók

A magyar védelmi ipar jelene és jövője

2018.11.08

Az előzetes terveinknek megfelelően 2018. november 08-án a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület szervezésében fórumot tartottunk a "Magyar védelmi ipar jelene és jövője" címmel. Az előadónk a Magyar Védelemipari Szövetség elnöke Zsitnyányi Attila úr volt, aki az előadásában felvázolta a védelemiparunk múltbéli helyzetét és a jelenlegi - Zrínyi 20-26 - kormányprogramtól várható hadiipari fejlesztések nagybani koncepcióját. Az előadás után a hallgatóságnak lehetősége volt kérdéseket feltenni az előadónak és ennek okán párbeszédes formában zárult a fórum.

Tudósító: Vámosi János, elnökségi tag

 

Világháborús emlékmű a XIII. kerületben

2018.11.10

dsc_0153.jpg Szép napos délelőttre gyűltek össze az angyalföldi Csángó lakótelepen a 12 civil szervezet által kezdeményezett és a XIII. Kerületi Önkormányzat által támogatott I-II. világháborús emlékmű leleplezésére a résztvevők. A 12 civil szervezet, közte a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület és további 6 honvédelemhez kötődő szervezet kezdeményezése egy régi adósságot törlesztett, hiszen az 1938-ban önállósodott kerületben nem volt olyan hely, ahol méltó módon lehetett volna megemlékezni az első világégés áldozatairól. Tovább... .

 

A Balassi Egyesület is ott volt a Városmajorban

2018.11.11

44982018_2328475337383805_985134157602488320_n.jpg Idén is ott voltunk a Balassi Egyesület képviseletében a budapesti Városmajorban, a Tábori vadászok (Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása) emlékműnél, ahol a Krajcáros Alapítvány felhívása alapján a 11 11 11 11 nemzetközi gyertyagyújtási akció keretében - a védnöki tisztet vállaló – ismert személyek jelenlétében zajlott a megemlékezés. A BEOSZ részéről Hazuga Károly nyá. altábornagy elnök - aki ugyancsak az esemény egyik védnöke - és a Közép-magyarországi Régió több egyesületének képviselői voltak jelen. Tovább... .

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Nyitóoldal | Fényképek: 11 - 11 - 11 - 11

Megemlékeztünk a BEOSZ saját halottairól

2018.11.13

dsc_00431.jpg Egy éve történt, hogy a BEOSZ elnöksége határozatot hozott arról, hogy a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége saját halottjává nyilváníthatja azon elhunyt tagjait, akik a Szövetség érdekében huzamosabb időn át kiemelkedő, köztiszteletben álló tevékenységet végeztek. A határozat arról is rendelkezik, hogy minden évben november 1-jén (vagy a dátumhoz közeli időpontban) el kell helyezni a megemlékezés koszorúját (virágát) a Szövetség saját halottja sírján. Tovább... .

 

Mappák találhatók

 

Fórum - A védelmi ipar jelene és jövője

Dátum: 2018.11.08
Fénykép: 8
Mappák: 0

Világháborús emlékmű a XIII. kerületben

Dátum: 2018.11.10
Fénykép: 39
Mappák: 0

11 - 11 - 11 - 11

Dátum: 2018.11.11
Fénykép: 17
Mappák: 0

Megemlékeztünk a BEOSZ saját halottairól

Dátum: 2018.11.13
Fénykép: 11
Mappák: 0