Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Bálozott a BBBE

2011.02.16

Hagyományaihoz híven idén február 11-én is farsangi bállal búcsúzott a téltől a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület.

A bál - a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem dísztermében – Erdős László barátunk, az est narrátora tolmácsolásában a farsang eredetének és fejlődésének ismertetésével kezdődött. A bevezetőt Csokonai Vitéz Mihály „A fársáng búcsúzó szavai” című verse zárta, amit Kőszegi Ákos színművész csak nekünk, erre az alkalomra mondott magnóra. Az est zenés műsorral folytatódott. A bálozók opera- és operett részleteket, illetve táncdalokat hallgathattak meg Szalai Melinda és Pászti Szilvia énekesnők, Kálmánffy Ferenc és Kálmánfi Gábor, valamint a Balassi Kórus tagjai és gitárt pengető karnagya, Naszvagyi Vilmos tolmácsolásában. Az énekeseket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Bárkányi Éva zongoraművész kísérte. A műsort XX. kerületi diákok magas színvonalú ritmikus sportgimnasztikai bemutatója zárta.

 A léleknek szóló produkciók után a szervezők megcélozták a megjelentek gyomrát is a szokott színvonalú bőséges vacsorával (sajnos ebből hiányzott a beharangozott szarvas, mert a kiszemelt példányok nem voltak hajlandók alávetni magukat a többségi akaratnak). Az igazsághoz tartozik, hogy az asztalokon már a vacsora előtt is bőségesen találtunk a lányaink-asszonyaink által készített süteményekből és a selymesen csordogáló, megfelelően behűtött itókákból is. Lement a sok-sok izgalmat okozó tombolahúzás, a sok nyereménynek örültek az új tulajdonosok, persze volt olyan is, hogy a nyeremény (pl.: a Naszvagyi család tortája) azonnal elfogyasztásra került a kisebb kollektíva által.
 
A jó hangulatról és a talpalávalóról Ráthy József gondoskodott, aki a lassú melankolikus számoktól a kökemény rock and roll-ig minden igényt kielégített. A jelen lévők meghazudtolva az átlagéletkort, megfeledkezve fájó derékról, ropogó térdekről (stb.) ropták a táncot, mindenki jól érezte magát, és ez így van jól. A dalkör sem tagadta meg magát, hiszen több alkalommal nótáztunk egy egy jó dallam hallatán.
 
Úgy gondolom megint jól sikerült, csak az nem érezte jól magát, aki nem akarta (már, ha volt ilyen)! Folytassuk jövőre is!
mz
 
Fotó: Rácz Tünde (www.honvedelem.hu)
 

A mappában található képek előnézete Bálozott a BBBE