Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Bézi Richárdra emlékezünk

2012.04.01

Bézi Richárd nyugállományú alezredes, egyesületünk elnökségének volt tagja, életének 83. évében elhunyt.

 

Álljon itt mementóul az Egyesületünk megalakulásának 20. évfordulójára írt visszaemlékezése:

 

„Közösséghez való tartozás végigkísérte az életemet. Az ifjúsági mozgalom, az iskolák, az akadémia, ahol tanultam, a csapatok és intézmények, ahol szolgáltam és dolgoztam, a közösségi élet egy-egy lépcsőfokait jelentették. Mikor nyugállományba kerültem egy űr támadt körülöttem. Amikor - 20 évvel ezelőtt - az egyesületünk megalakult és ismét a régi kollégák, a volt munkatársak és barátok között voltam, rájöttem, hogy mi az, ami hiányzott nekem valójában.

 

Jó érzéssel töltött el, hogy részt vállalhattam az egyesület és annak vezetősége munkájában. Olyan időszak volt ez, amikor a körülmények nem igen kedveztek nekünk. A hadsereg vezetésében egyesek a volt tisztikarral szemben politikai előítéleteket tápláltak, elzárkóztak mindennemű kapcsolatteremtés és támogatás elöl. Veszélyben forogtak a nyugállományúak jogai és érdekei. De végül felülkerekedett a józan ész és az új honvédelmi törvény megszületésével, az érdekvédelmi szervek megerősödésével az aggodalmak lassan eloszlottak.

 

Egyesületünk az alapszabályzatban megfogalmazott célok érdekében dolgozott, kollektív döntéseket hoztunk, s mindig szem előtt tartottuk a tagság érdekeit. Terveink megalapozottságát bizonyította, hogy többször nyertünk velük pályázatokat. Az évek során fejlődtek és kiszélesedtek a kapcsolataink; többek között a BEOSZ-szal, az alakulatokkal, az intézményekkel, a csapatzászlót adományozó kerületi önkormányzattal és egy társ bajtársi egyesülettel. Barátokra leltünk külföldön is, a szlovákoknál, a szlovéneknél és legutóbb a románoknál is. Számomra emlékezetes marad az a meleg, baráti fogadtatás, amit a szlovákiai Trencsényben tapasztalhattunk. Nyoma sem volt ott a politikában tapasztalható feszültségnek, intrikáknak.

 

A csapatoknál, az intézményeknél tett látgatásaink élményszámba mentek. Egyrészt nem szakadtunk el a gyökerektől, attól, ahol szolgáltunk és dolgoztunk. Betekintést nyerhettünk az alakulatok mai életébe, s figyelemmel kísérhettük szervezeti változásaikat, másrészt megismerkedhettünk az ott élő nyugdíjasaink minden napjaival, és egy pohár bor mellett koccinthattunk egészségükre is.

 

Ha volt is korábban olyan aggodalmam, hogy előbb vagy utóbb elfogyunk, az egyesület zsugorodni fog, ez alaptalannak bizonyult. Sőt, ennek az ellenkezője következet be: a tagságunk nem hogy fogyna, de növekedésnek indult. Vonzóvá lettünk olyanok számára is, akik eddig kívül maradtak köreinkből, és ezzel együtt fiatalodtunk is. Az énekkar létrehozása jó kezdeményezésnek bizonyult. Nem csak kulturális élménnyel gazdagodtak a rendezvényeink, de a fellépések sikerei büszkeséggel töltöttek el bennünket. Az, hogy annyi év után végre székhelyünk is lett, az a bensőségesebb rendezvények szervezésére is lehetőséget adott. Az eddigi teadélutánok élménybeszámolói a múlt gazdag tapasztalatait keltették életre.

 

Az egyesületi munka persze nem mindig volt hibamentes. A tagsággal való kapcsolattartást érték kritikák, az érdekvédelmi munkát egyesek ma sem tartják kielégítőnek. De ezektől eltekintve az elnökség mindvégig élvezte a tagságunk bizalmát és támogatását.

 

Az elmúlt húsz évre emlékezve megelégedéssel tölt el, hogy a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tagja lehettem és ebben a közösségben tevékenykedhettem. További sikereket kívánok az Egyesületnek és jó egészséget a bajtársainknak.”

Bézi Richárd