Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Civil kerekasztal Angyalföldön

2012.10.01

A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület október hónapban részt vett az AJAMK Rubin termében megtartott Civil kerekasztal megbeszélésen, melyre 23 civil szervezet volt hivatalos. A kerekasztalon, az egyesületek mellett részt vett a XIII. Hírnök főszerkesztője és a TV 13 vezetője is, a nyílt és baráti hangvételű konzultáció témája a civil szervezetek és a média együttműködése volt. Az egyesületet Erdős László képviselte, aki hozzászólásában kiemelte a kerületi médiák fontosságát a civil szervezetek munkájának megismertetésében, utalt az egymás rendezvényein való részvétel fontosságára és tájékoztatást adott a Civilek Házának működéséről. Mind a Hírnök, mind a TV13 képviselőitől ígéretet kaptak a civilek a nagyobb figyelemre, külön megszólalási lehetőségre és rendezvényeikről való folyamatos tájékoztatásra. A civilek megköszönték a kerület őszi rendezvényeiről adott színvonalas tájékoztatásokat, közte a Dagály utcai bálról, ahol az egyesületünk, közösen a helyi Lokálpatrióták Egyesületével, a főzőversenyen (erről fényképek láthatók a galériában) való részvétel mellett, a Toborzók munkájának bemutattatásával is hozzá járult a rendezvény sikeréhez.

 

A mappában található képek előnézete Civil kerekasztal Angyalföldön