Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Emléktábla avatás Királyhelmecen

2014.02.01

2014. január 24-én, a Holokauszt napjához kapcsolódóan, a Nyíri Honvéd Egyesület, amely 15 éve ápolja Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy emlékét, emléktáblátállított Királyhelmecen. Reviczky a bodrogközi járás katonai parancsnokaként mentette a lengyelmenekülteket 1939-ben, a hontalanná minősített zsidókat 1941-ben. Az önkormányzat és a helyipolgárok körében tartott emléktábla avatáson Tóth Sándor nyá. ezredes mondott avató beszédet Balogh József polgármester szavalatai után. Koszorút helyeztek el a város polgárai, a BEOSZ tagszervezeteinek képviselői és a szlovák partner szervezetek nyugdíjas katonái. Reviczky Imre magyar királyi katonatiszt humanista cselekedeteit emléktáblák hirdetik több földrészen, Magyarországon: Budapesten, Nyíregyházán, Mátészalkán; Romániában: Nagybányán és mostantól Szlovákiában: Királyhelmecen.
A kétnapos önköltséges rendezvényen Egyesületünk (BBBE) is képviseltette magát. A hivatalos program: az emléktábla avatás és koszorúzás mellett a résztvevők számára lehetőség nyílt a környékbeli történelmi és kulturális nevezetességek megtekintésére.
Borsiban a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás lelkes aktivistájának vezetésével megnéztük a kastélyt, melyben a fejedelem született, és az emlékét őrző gyűjteményt, melynek érdekessége, hogy a tárolók kialakításához adománygyűjtéssel a Nyíri Honvéd Egyesület is hozzájárult.
Leleszen megnéztük az 1188 táján, Boleszló váci püspök által alapított, Szent Kereszt premontrei prépostság épületét és meghallgattuk történetét.
Királyhelmecre érkezve a múzeum épületében - melynek falán később az emléktáblát avattuk - egy hazánkból érkezett Matyó kiállítás megnyitóján volt szerencsénk részt venni. Az emléktábla-avatás után a Művelődési Házban Balogh József polgármester fogadásán bepillantást nyertünk a helyi társadalmi életbe is, és megnéztünk egy szép kiállítást.
A szállás Perbenyikben és Polanyban volt, reggelre kelve meglepetést okozott az éjszakai hóesés és az erős szél (a hó vizszintesen esett).
Nagykaposon a Városi Művelődési Központban kezdtünk, ahol a világhírű fényképész testvérek - Robert és Cornel Capa, akiknek édesanyja Nagykaposról származik - nevét viselő állandó fotokiállítás, illetve helytörténeti múzeum működik. A Városi Turisztikai Központban bemutatták a város környékét és ugyancsak alkalmunk volt egy kiállítás megtekintésére. Következett a görög-katolikus templom, majd a Magyar Közösségi Ház, ahol a magyar közösség életével, a ház működésével, és a város nagy szülöttei emlékének megőrzésével, ápolásával ismerkedtünk.
Utunk utolsó állomása Dobóruszka, a Dobó család régi birtoka, az egri várkapitány Dobó István síremlékét őrző templom megtekintése és a Dobó család történetének meghallgatása volt.
Fáradtan, de sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Köszönjük a Nyíri Honvéd Egyesületnek, személy szerint Tóth Sándornak a szervezést, és a kezdeményezést, hogy egy jó cél érdekében találkozzanak a BEOSZ tagegyesületei és szlovákiai partnerszervezeteik.

 

A mappában található képek előnézete A Nyíri Bajtársakkal Királyhelmecen