Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Fiatalítás az egyesületben, új tenor a nótakörben

2009.04.01

     A február 25-ei közgyűlést megelőzően, fiatal nyugállományú katonaként örömmel léptem be a BEOSZ egyik első, alapító egyesületébe, amely ez év novemberében ünnepli megalakulásának 2o. évfordulóját. A belépés napján, az egyesület elnökének személyes tájékoztatásából azt is megtudtam, hogy a nonprofit szervezeten belül már 2 éve egy kórus is működik, amely a meghívásoknak eleget téve, mindig lelkiismeretesen készül (próbál), és az adott rendezvényhez igazítva állítja össze műsorát.(repertoárját) A belépési nyilatkozat kitöltése után, az egyesület elnökségének munkájába is bepillantást nyertem, ahol megtapasztaltam, hogy milyen szervezetten, a feladatokat megosztva, körültekintően szervezi és készíti elő a betervezett rendezvények sokaságát. A népdalkör tagjainak megérkezése után, már a próbára siettem, hogy együtt énekeljek a többiekkel. A „dalárdában” nagy szeretettel fogadtak, gyorsan kottás füzetet is kaptam, és a meghallgatás után a tenorok között énekelhettem. A próba indításaként Zsuzsannát köszöntöttünk és a végén névnapot is tartottunk, hiszen itt a nótakörben a tagok névnapjának és születésnapjának megünneplése kedves hagyománnyá vált. A kórusban igazi profi énekes barátokra leltem, akik sokat segítenek, ezáltal a dalok ismerete és énektudásom fejlődése folyamatosan biztosított. Igaz a ZMKMF-n (Zalka Máté Katonai Főiskolán) az énekkar oszlopos tagja voltam, és csapattagozati szinten (Nagyatádon - a legendás hírű 69. Harckocsi Ezrednél) saját szervezésű zenekart (könnyűzenei együttest) is vezettem, ahol sokat énekeltem, de mivel azt vallom, hogy a tanulás egy egész életen át tartó folyamat, így itt a kórusban ének tudásomat is tovább művelhetem (fejleszthetem). A jókedvű próbákon örömmel tapasztaltam, hogy karnagyunk (Naszvagyi Vilmos) nagyon ügyesen hangolja össze a profi és amatőr énekeseket, ezáltal a kórus szakmailag folyamatosan fejlődik, egységes művészi csapatot alkot, és törekszik a dalok előadásának minél színvonalasabb teljesítésére.

     Az egyesület elnökének személyes meghívására, már ott lehettem a Stefánia Kulturális Központ éttermében megtartott ünnepi (tisztújító) közgyűlésén (február 25-én) is, ahol a tagság nyílt szavazással döntött a tisztségviselők személyéről. A tisztújító közgyűlésen Szekeres István nyugállományú dandártábornokot ismét az egyesület elnökévé választottuk. A közgyűlésen, az egyesület elnöke beszámolt az elmúlt év munkájáról, és a 2oo9. évi munkaterv ismertetése, ill. az ellenőrző bizottság elnökének a beszámolója után a tagság egyhangú szavazással elfogadta ezen fontos beszámolókat. A BEOSZ működésének támogatásában résztvevő cégek vezetői is rövid tájékoztatást adtak, így a közgyűlés résztvevői megismerhették azok tevékenységét. Az ünnepi közgyűlésen önkéntesként, a Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságáért Közhasznú Alapítványt is képviseltem, és az alapítvány nevében a tagság megszólításra került, és kértük a támogatást, hogy a még dolgozó egyesületi tagok, ill. hozzátartozóik, ismerőseik, barátaik személyi jövedelemadójuk 1 % -át ajánlják fel a Katonákért alapítvány számlájára. A közgyűlés végén a tagság az étterem által szolgáltatott finom ebédet elfogyasztotta, és a rendezvény kötetlen baráti beszélgetéssel fejeződött be.

     Az egyesület kórusának ez évi első vidéki fellépésére március 7-én, Nagytarcsán került sor, ahol egy Nőnapi rendezvény keretében adtuk elő műsorunkat. A nótakör most is lelkesen készült a műsorra, új felállásban lépett (állt) a színpadra, melynek köszönhetően az előadott dalok, sokkal jobban (színpadiasabb hangzásban) szóltak. A házigazdák igen kitettek magukért, hiszen a fellépés után ízletes vacsorával és finom itókával is megvendégeltek bennünket. A rendezvény nagyon jó hangulatban telt, a kórus profi művészei a lelkesítő kéréseknek eleget téve, egyéni és közösségi előadásban énekelve szórakoztatták (köszöntötték) az ünnepelt hölgyeket. A jól összeállított Nőnapi rendezvény (műsor, vacsora, zene) a házigazdák munkáját dícséri, és a nótakörünk színvonalas műsorával, a közös nótázással, a táncolással, és a jóízű beszélgetéssekkel mind – mind hozzájárultunk a rendezvény sikeréhez. Jó volt látni az egymáshoz tartozás szép megnyilvánulásait, és érezni, hogy a nóta, a dal, a zene még közelebb hozza egymáshoz az embereket (a volt katonákat). Ezen a rendezvényen történő fellépésünk is bizonyította, hogy egyesületünk népdalköre igazi művészi tevékenységet folytat, és nagy szerepet vállal a közösségek kulturális igényeinek kiszolgálásában. A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tagjaként elmondhatom, hogy egyesületünk aktívan segíti a helyi és regionális közösségek összetartozását szolgáló programjait, ezáltal fontos összekötő kapocs szerepet tölt be a honvédség és a társadalom között.

Budapest, 2oo9. március 2o.

Készítette:
 Sárközi Zoltán nyugállományú őrnagy
 a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tagja
 (a népdalkör egyik tenor énekese)