Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Balassi Kórus

Cikkek

Balassi Kórus - a Magyar Dal Napja

2015.09.25

A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület szervezésében a Balassi Kórus nép- és katonadalokból álló műsorral köszöntötte, a Magyar Dal Napját 2015. szeptember 16-án a Stefánia Palota, gróf Eszterházy Mihály termében. A népdalblokk előtt Naszvagyi Vilmos a kórus karnagya idézte fel a magyar népdal szerepét, jelentőségét a magyar kultúrában, majd Kun Szabó István vezérőrnagy, helyettes államtitkár szólt a katonadalnak a honvédség életében betöltött szerepéről, amit katonadalok és szólók követtek. A nagy tetszést kiváltó műsort követően izletes vacsora várta azokat, akik a szép dal mellett az ízeknek is hódolni kívántak. A képeket az érdeklődők a galériában találják, a rendezvényről beszámolt a honvedelem.hu is.

 

Vége a nyári szünetnek

2014.08.27

Megállapodásunknak megfelelően mától folytatódnak a kórus próbái. Az Egyesület II. féléves programjaiból jól látható, hogy nem lesz könnyű az előttünk álló időszak sem. Ezért szeptember 3-án arról döntöttünk, hogy a 17-i szegedi fellépés érdekében 8-án, 10-én és 15-én is is tartunk próbát a szokott 14.00 órai kezdéssel.

 

Nyári szünet a kórusnál

2014.06.18

Nem könnyű első félév után, június 18-án tartotta a kórus az utolsó nyári próbáját. Ez persze nem jelenti azt, hogy közben nem találkozunk, hiszen június 20-án lesz a szokásos JÚNIÁLIS közösen a Bem Egyesülettel. És biztosan lesz még más is.

A nyári szünet utáni első próba időpontja: augusztus 27. Tekintettel arra, hogy a szeptemberben és októberben is vannak fellépések, fontos, hogy mindenki - aki tud - legyen ott!

 

Bajtársi egyesületek és kórusok találkozója Nyíregyházán

2014.02.28

 

Évadzáró, köszöntésekkel

2013.06.26

Nyári évadzárót tartott a Balassi Kórus - köszöntöttük a 70 éves Galló István nyá. ezredest. Folytatás augusztus 28-án.
 

VI. Katonanóta - Katonadal bemutató

2013.06.03

2012-ben kihagytuk, idén ott voltunk Székesfehérváron, a VI. Katonanóta - Katonadal bemutatón.

 

XIX. Nemzetközi Katona- és Bordalfesztivál Abasár

2013.05.28

Ott voltunk Abasáron, a XIX. Nemzetközi Katona- és Bordalfesztiválon.

 

December 19-e után téli szünet

2012.12.02

December 19-én tartjuk ezévi utolsó összejövetelünket. Kezdés 2013. január 9-én, szerdán, a szokott (14:00) időpontban.

 

Megkóstoltuk az abasári fesztivált...

2012.06.12

Abasáron immár XVIII. alkalommal rendezték meg május 19-20-án a Nemzetközi Katona- és Bordalfesztivált, amin idén kórusunknak is sikerült részt vennie.

 

Toborzás a kórusba

2012.05.07

Időben gondolni kell az utánpótlásra. Indul a toborzókampány!