Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Balassi Farsang 2019-ben

2019.02.22

A sok éves hagyományainkhoz híven, 2019. február 22-én is megtartotta a Balassi Bálint Bajtársi Egyesületünk - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dísztermében - a zenés, táncos, műsoros, télbúcsúztató farsangi rendezvényét.
A pohárköszöntős fogadás után az Egyesületünk Kórusának alkalomhoz illő kedves műsorán szórakoztunk és a kitűnő hangú szólistáink is nagyon színvonalasan adták elő a dalaikat, Ráthy József nagyszerű zenei kíséretével. Ezt követően a Zrínyi Egyetemi Kampusz éttermének kitűnően elkészített és svédasztalos módon kínált vacsoráját fogyasztotta el a jelenlévő több mint 130 résztvevő, akik között ott volt a Budapest XIII. kerületi önkormányzat, valamint a Bem József Bajtársi Egyesület néhány jeles képviselője is.
A kínálatot a résztvevők által hozott italok, sós- és édes sütemények gazdagították.
A rendezvény következő részében a jelenlévők baráti beszélgetésekkel és nagyszerű táncokkal múlatták a gyorsan száguldó időt.
A korábbi szokásokat követve, most is számos, érdekes és hasznos tombolatárgyat sorsoltunk ki a tombola-akcióban.
A résztvevők, a zenés-táncos befejezést követően 21 óra után távoztak haza a jól szervezett, kitűnő hangulatú rendezvényről.

Tudósító: Vámosi János
elnökségi tag

 

A mappában található képek előnézete Balassi Farsang 2019-ben