Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Civil szervezetek napja - 2019

2019.01.26

2019. január 26-án volt - az angyalföldi RAM Colosseumban - a Civil Szervezetek Napjának a rendezvénye. Tekintettel arra, hogy Egyesületünk bejegyzett székhelye a XIII. kerületben van, már évek óta ott, a XIII. kerületi Lokálpatriótákkal és a Békefenntartók Egyesületével közös standon mutatkozunk be az Egyesület emléktárgyainak, valamint az előző év eseményeinek a bemutatásával.
Idén, az Egyesületünket és a Békefenntartókat – híven a korábbi évekhez – Novák Gyuláné, Jolika és a férje Novák Gyuszi, valamint Vámosi János képviselte.
Mint korábban, most is színpaddal szemben volt a standunk. Oda prezentáltuk az egyesületi emléktárgyainkat, mely közül kiemelkedően nagy becsben volt a 2018-ban, Angyalföld Polgármesterétől kapott vándorserlegünk megőrizhető, kicsinyített változata. A rendezvény alatt vetített képekkel mutattuk meg a látogatóknak az Egyesületünk elmúlt évi eseményeit, s kiemelten a Balassi Kórusunk fellépéseit.
Jó volt, hogy - felváltva ugyan - mi is meg tudtuk nézni a sok-sok kiállító standját, sőt, még a Magyar Vöröskereszt XIII. kerületi Szervezete egészség- ellenőrzési lehetőségét is kihasználhattuk.
Figyelemre méltó volt a kerület polgármesterének, dr. Tóth József úrnak a megnyitója. Az pedig külön jólesett nekünk, hogy most az Angyalföld Polgárőr Szervezet vehette át a kerület kitüntető, a sok munkát elismerő vándorserlegét, hisz annak elnöke régi bajtársunk: Takács Ferenc nyá. ezredes, volt munkatársunk, aki most épp önkormányzati képviselő is.
Örömünkre, a 15 órakor megkezdett Civil Gálán fellépő, hét műsort szolgáltató között, Egyesületünk Kórusa is – igazán nagy tetszést kiváltva – szerepelt a katona- és népdalokból álló összeállításával.

Tudósító: Vámosi János, elnökségi tag

 

A mappában található képek előnézete Civil szervezetek napja - 2019