Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Koszorúzás Gidófalvy Lajos emléktáblájánál

2018.01.06

gidofalvyl_01.jpg

A már hosszú évek óta kialakult hagyománynak megfelelően 2018. január 6-án szombaton, 11.00 órai kezdettel első közös rendezvényként, a XIII. kerület, Gidófalvy Lajos utca 1-7. szám alatti épületen elhelyezett emléktáblánál koszorúzási ünnepség keretében emlékeztünk meg Gidófalvy Lajos posztumusz ezredesről, a kiváló katonáról és magyar hazafiról.

gidofalvyl_02.jpg Mint ismeretes, Gidófalvy Lajos demokratikus gondolkodású, magyar hazafiként lehetővé tette, hogy a Vilmos főhercegről elnevezett, XIII. kerületi tüzérlaktanyában elhelyezett alakulatánál katonaszökevények, szökött munkaszolgálatosok és más üldözöttek elbújhassanak a megszálló német katonaság, és azok kiszolgálói elől. Az általa szervezett, majd vezetett XIII. kerületi KISKA zászlóalj katonái megakadályozták több angyalföldi gyár leszerelését, katonái védték a megsemmisítéstől a Ferdinánd-hidat, a Rákosrendező pályaudvart, az Aréna úti vasúti felüljárót. Ő és katonái látták el igazolványokkal a rászorulókat, élelmezték a csillagos és védett házak lakóit, fegyvert adtak az újpesti víztornyot megvédő újpesti partizánoknak. Kapcsolatban állt Raoul Wallenberggel is.
Gidófalvy Lajos 1945 januárjának első napjaiban szűkebb törzsével együtt elhagyta a laktanyát, és elindult, hogy megmentsék a Dunába robbantástól az aláaknázott Erzsébet hidat. Feltételezések szerint január 9-én az Erzsébet hídnál halt hősi halált, ismereteink szerint holttestét ott látták utoljára.
A Yad Vashem Intézet 1997-ben Gidófalvy Lajos ezredest a II. világháború során kifejtett embermentő tevékenységéért a Világ Igaza kitüntető címmel ruházta fel.

Erdős László