Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Megalakulóban az Irodalmi Kör

2016.03.16

Kedves Barátok, Ismerősök!
A Balassi Bálint Bajtársi Egyesületben – néhány e téren korábban is aktív tag kezdeményezésére – verses-zenés irodalmi kör alakul. A kör célja, hogy vidámságot, életörömöt adjon mindazoknak, akik részt vesznek az alkotásban vagy a kör előadásain.
Program: már meglévő, illetve a kör tagjai által létrehozott megzenésített versekből – az egyesület kórusával közösen vagy önállóan is – műsorok összeállítása, előadása Budapesten és vidéken egyaránt.
Szívesen fogadják az egyesület tagjainak, családi és baráti körének költőit, zeneszerzőit, előadóművészeit, akik részt vennének ebben az alkotói és előadói tevékenységben.
Próbák, közös gyakorlások:
helye: 1087 Budapest, Kerepesi u. 29/B; ideje: havi két alkalommal, minden hónap első szerdája, 12.30-tól 13.30-ig. Ezen a próbán állapodnának meg az abban a hónapban esedékes másik összejövetel időpontjáról.
A szervezők folyamatosan várják a jelentkezéseket e-mailen, az alábbi címekre:
Homola Csabáné (Irénke): mirene@t-online.hu
Csetényi Lászlóné (Katika): tikati1965@gmail.com
Németh Ferenc: rabai.nemeth@gmail.com
Budapest, 2016. március 16.
Üdvözlettel:

Szekeres István
az egyesület elnöke