Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

XXII. Katona és Bordalfesztivál, Abasár

2016.05.22

"Töltsön velünk közösen egy hétvégét a történelmi dalok és a nemes abasári borok mellett!" E mottó jegyében zajlott 2016. május 21-22-én az idei, sorrendben már XXII. Abasári Nemzetközi Katona- és Bordalfesztivál.
Az Aba Sámuel Általános Iskola tornatermében már szombaton reggeltől folyt az idelátogató együttesek műsora. A hivatalos megnyitóra 10 órakor került sor, a beszédek mellett ennek része volt a Szolnoki Helyőrségi Zenekar, az Erdélyi Kászonaltíz Kórus, az Abasári "Árvalányhaj" Tánccsoport és az Aba Sámuel történelmi Daloskör - benne vendégként Nagy Feró - fellépése.
A Balassi Kórus a megnyitó után elsőként mutatta be rövid műsorát - a Bartók gyűjtéséből származó két katonadalt és három bordalt.
A rendezvény részét képezte egy honvédelmi vándorkiállítás, a szokásos kézműves vásár, gyermekprogramok és természetesen a történelmi pincesor kínálata.

 

A mappában található képek előnézete XXII. Katona és Bordalfesztivál, Abasár