Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

100. születésnapot köszöntöttünk

2020.10.11

Nagy ünneplést terveztünk október 11-ére, de az érintett egészsége nem tette azt lehetővé. Az viszont nem engedhető meg, hogy valakit pont a 100. születésnapján ne köszöntsünk. Ebből kiindulva elnökünk megbeszélte, és ma ismét felkerestük azt a kedves párt, akiknél augusztus 21-én jártunk. Ezúttal azonban Kurucz Anna nyugállományú alezredes asszonyt köszöntöttük, aki a mai napon töltötte be a 100. évét! Kurucz Anna alezredes a Honvédelmi Minisztériumban teljesítette szolgálatát, ő volt az első női főtiszt, ma pedig (ismereteink szerint) ő a legidősebb katonanő. Egyesületünk elnöke - mint korábban párját, dr. Egerszegi Ferencet - névre szóló emlékplakettel egy csodás virágcsokorral és egy szép tortával köszöntötte az ünnepeltet, aki nem árulta el, hogy mit kívánt a 100-as gyertya elfújásakor. A köszöntő vers után furcsán csillogott Annuska szeme, nem tudta titkolni a meghatottságát.
Ismét jót beszélgettünk az együtt 195 éves párral, akiknek éles elméjét sokan megirígyelhetnék. Kiemelten vigyáztunk a biztonságra, ezért képviseltük az egyesületet csak ketten, és nem is akartuk túlságosan kifárasztani az ünnepeltet.

01.jpg

02.jpg

03.jpg

Kedves Anna!
A 100. alkalmából valamennyi bajtársunk nevében
boldog születésnapot kívánunk!