Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

75 éve történt

2020.05.07

A Szövetségesek partraszállása Normandiában,
hozzájárulásuk Európa felszabadításához. (1. kép)

Ahhoz hogy megértsük, hogy Európa felszabadítása milyen katonai és politikai helyzetben történt meg, egy-két mondat erejéig mindenképp célszerű visszatekinteni 1943-1944-re, hisz a II. világháború olyan döntő eseményei zajlódtak le e két esztendőben, mely alapvetően befolyásolták nem csak a hadműveletek összehangolását, hanem a világháború befejezhetőségének idő pontját is.
(2. kép) Katonailag elsősorban az, hogy a Vörös hadsereg, 1943. január végére felszámolta a sztálingrádi katlant, s a védekező hadseregből (3. kép) egy támadó hadsereggé vált, míg ugyanaz a német haderőnél fordítva zajlódik le. A Szovjetunió területén még egy utolsó erőfeszítést tud tenni, amikor a megindítja a kurszki kiszögelés felszámolását célzó Citadella hadműveletet (4. kép) 1943 július 4-én (ez volt a minden idők legnagyobb páncélos csatája, mint egy 6000 db hk. részvételével), mely csata elvesztése után (5. kép) a németek végkép lemondtak a Szovjetunió területén végrehajtandó nagyobb támadó hadműveletről. Mind e mellett Észak Afrikából (6. kép) a britek, amerikai segítséggel erre az időre kiűzik a németeket, s szinte a kurszki ellentámadással egy időben, július 9-10-én partra szállnak (7. kép) Sziciliában (150 ezer amerikai, brit katona, 3000 hajó, 600 hk., 4000 repülő). Összeomlik az olasz haderő, a németek, a szovjet frontról is elvont erőkkel megszállják Olaszországot. A helyzet számukra kritikussá válik, hisz az amerikaiak hatalmas anyagi támogatásával, a csendes óceáni hadszíntéren (8. kép), a japánok által elfoglal Guadalcanal és Salamon szigetek visszafoglalásával, a szövetségesek általános támadásba mentek át. A németek helyzetét súlyosbítja, hogy október 13-án Olaszország is hadat üzen Németországnak és egyre erősödik a jugoszláv ellenállás is. A három legfontosabb szövetséges, felismerve a lehetőséget, vezetőik 1943. november végén Teheránba (9. kép) összeülve, szovjetnyomásra, döntenek a II. front megnyitásáról (10. kép) és a szövetségesek Európai haderejének főparancsnokának kinevezéséről, Eisenhower amerikai tábornok. személyében. Ezzel lehetőség nyílik, hogy a szövetségesek politikai, gazdasági és katonai erejüket, hadműveleti tevékenységeiket összehangolva megteremtsék a II. vh. befejezésének legfontosabb feltételét, a náci Németország legyőzését. Mint azt a konferencián hangoztatták, 1944 a döntő fordulat éve lesz.
A partraszállás megkezdését 1944 nyarára tervezték és az OVERLORD (Hűbérúr) fedőnevet kapta. A feladat nagyságát bizonyítja Churchill szavai Eisenhowerhez, amikor azt mondta neki, hogy nagyobb hatalmat és erőt kap a kezébe, mint Nagy Sándornak volt. Ezen hatalmas haderő összevonásáig, Anglia területén, még számos megoldandó feladat állt a szövetségesek előtt. (11. kép) 1944 januárjában az amerikaiak partra szállnak Anziónál, február végén felszabadult Leningrád a blokád alól, március 19-n a németek megszállják Magyarországot, a szovjetek március végére elérik a szovjet-román határt, áprilisban az amerikai-brit légierő folyamatosan bombázza a német, román, magyar ipari objektumokat, olaj telepeket és Belgrádot. Májusban tömeges deportálások (12. kép) kezdődnek Magyarországról és két nappal a partszállás előtt az amerikaiak elfoglalják Rómát.
Június 6-n megkezdődik a történelem eddigi legnagyobb partra szállása, ahogy Eisenhower mondta, a Keresztes háború Európában. Felszabadulásához már csak 11 hónapra van szükség.
A rendszerváltás előtti történelem természetesen említést tett a szövetségesek partra szállásáról, de nem a maga nagysága és fontossága szempontjából. Nem véletlen, hogy Sztálin több esetben is sürgette, hisz a szovjet erőket ebben az időben 186 német és vele szövetséges állam hadosztályai kötötték le. Mint az említettem, a hadművelet megtervezését Teheránban döntötték el, főpróbája a (13. kép) Husky fedőnevű, sziciliai partra szállás volt. Természetesen a helyszínt nagy titok övezet, a háború legnagyobb álcázása (14. kép) is ennek érdekében történt. A fantom hadsereg létrehozásával és annak Patton tábornok általi kinevezésével is ezt a célt erősítette. A helyszín kiválasztása is nagyon fontos volt, hisz a kontinens és Anglia (15. kép) közötti legkisebb távolság Calais-Dover között volt, a németek Atlanti fala is itt volt a legerősebb, itt és Antwerpen közötti szakaszon számítottak elsősorban a szövetségesek partraszállására, melyet az elterelő műveletek is ez irányba tereltek. Az Atlanti fal (16. kép) a maga 2600 km-es vonalán alig több, mint 2692 db különböző űrméretű löveget tudtak 3 év alatt elhelyezni. A várható partraszállás térségében a Rommel (17. kép) vezette „B” HDSCS (Dollmann 7. HDS-e és Salmuth 15. HDS-e) 38 hadosztályát helyezték el, melyből három, a berendezetlen partraszállási övezetben helyezkedett el. A páncélos erőket tartalékban, a mögöttes területeken helyezték el, melyek felhasználását csak Hitler engedélyezhette. A dél és közép Angliában (18. kép) elhelyezkedő csapatok teljes létszáma közel 3 millió főt tett ki. Miután az Atlanti fal legerősebb részén volt várható a legnagyobb veszteség, ezért a hadművelet tervezői Normandia mellett döntöttek, melyet elősegítettek a talajviszonyok is, hisz a németek legyőzéséhez sok harckocsira volt szükségűk. Az időpont megválasztásában a várható időjárás is befolyással bírt, a tervezett májusi időpontot többször is módosították. Bár 5-6 virradóan is heves vihar tombolt a Csatornán, de néhány órára lecsendesedés volt várható, így Eisenhower összehívta a vezető állományt (19. kép) és kiadta a parancsot (20. kép).
A hadművelet kezdetére az inváziós erők, szervezete és parancsnokai a dián, (21. kép) 55 gyalogos-, 25 páncélos, 2 hegyi- és 4 ejtőernyős-, összesen 86 hadosztályt vontak össze. A terv szerint 175 000 ember szállna partra az első 24 órában, 1500 tank, 10 000 gépjármű és 3000 nehézfegyver kíséretében. A légierő 3500 nehézbombázó, 5500 vadászgép és 2400 szállító repülőgép felett rendelkezett. A szövetségesek tengeri hadereje 2 csatahajóból, 2 monitorból, 23 cirkálóból, 105 torpedórombolóból és 1076 egyéb hajóból állt. Ehhez jött még 2700 teherhajó és 2500 partraszálló hajó. Az expedíciós erők összlétszáma 1944. június 6-án közel hárommillió, (2 876 439) katona volt. A Montgomery által kidolgozott partraszállási terv (22. kép) öt helyen irányzott elő partraszállást. A Carentani-öbölben (23. kép) két oldalt az amerikai 1. Hadsereg első lépcsőjének kellett két helyen, ehhez csatlakozva keletre a normandiai parton az Orne folyóig az angol 2. Hadseregnek kellett három helyen hídfőt létesítenie. A hídfők – nyugatról keletre – a UTAH (4. amerikai gyalogos hadosztály), az OMAHA (1. amerikai gyalogos hadosztály), a GOLD (50. brit gyalogos hadosztály), a JUNO (3. kanadai gyalogos hadosztály) és a SWORD (3. brit gyalogos hadosztály) fedőneveket kapták.
E hatalmas túlerő ellenére, a partra szállított csapatok száma alig haladja meg a normandiai németekét. Az első hullámban (24. kép) három ejtőernyős és öt gyalogoshadosztályt vetnek be, valamint néhány kommandós- és ranger alegységet. A brit és a kanadai szektorban még ezen felül, három páncélosdandárt is bevetnek. Röviddel éjfél után két amerikai légiszállítású hadosztályt, a 101.-est és a 82.-est dobják le a szövetségesek az UTAH partszakasz mögé. E partszakasz mögött a terep mocsaras, a 101. hadosztály feladata itt az utak biztosítása. A 82. hadosztály némileg beljebb, keletebbre ér földet, és a Meredet folyó mindkét partján tisztogató akciókba kezd. Az ejtőernyősök azonban szétszórt csoportokban érnek földet - a 101. hadosztály parancsnoka például, az első napon mindössze 1100 ember felett rendelkezik a teljes létszámot jelentő 6600-ból. Hatalmas a kavarodás, és gyakran kerül sor olyan helyzetekre, hogy 50-60 emberből álló csoportok, egész zászlóaljakra méretezett feladatok végrehajtására kényszerülnek. Ennek a káosznak azonban haszna is van a szövetségesekre nézve, ugyanis a németek soraiban is zavart kelt. Egy ilyen elszigetelt csoport meglepi és csetepatéban megöli a német 91. hadosztály parancsnokát, és így ez a hadosztály, amelyet speciálisan az ellenséges légideszant felszámolására képeztek ki, parancsnok nélkül marad. Az ejtőernyősök legnagyobb fegyverténye a St. Mére Eglise kisváros elfoglalása. A szövetségesek balszárnyán az angol 6. ejtőernyős hadosztályt vetették be. Az angolok feladata, az Orne folyó hídjainak birtokbavétele (pl a Pegasus) és Dives folyó hídjainak felrobbantása, hogy ezzel védve legyen a hadosztály szárnya. Az angol ejtőernyősök sikeresen végrehajtják a feladataikat, és egészen addig tartják a pozíciójukat, amíg meg nem érkezik az erősítés a tengerpartról. Sikeresen feltartóztatják a német 21. páncéloshadosztály részeit is, és így a német páncélosok nem tudnak az OMAHA parton partraszálló amerikaiak ellen vonulni.
Az OVERLORD hadművelet (25. kép) első napja a szövetségesek számára egyértelműen sikerrel zárult. Csaknem 150 000 embert sikerült partra tenni, és a szövetséges légierő sikeresen akadályozta a németeket abban, hogy Normandiába csoportosítsák a haderejüket.
A szövetséges amerikai, brit, kanadai és szabad francia csapatok a D-5 napra (26. kép) már egy 70-80 km széles, 5-20 km mély hídfőt foglaltak el és megközelítették Caent, ahol hosszú, hetekig tartó harc alakult ki a német felvonuló páncélos erők és a brit-kanadai erők között, melyet csak július 9-n tudtak felszabadítani, miközben az amerikaiak már június 26-án bevonulnak Cherbourgba.
Természetesen a partra szállás alatt folyik Európa más területein is a felszabadító harcok. A szovjet csapatok, bár egy kicsit megkésve, de június 22-én megindítják a Bagration hadműveletet (27. kép) a Balti államoktól a Lengyelországi Lublini terepszakaszon, augusztusra felszabadul Minszk, Bukarest, a szovjetek elérik a Visztulát. Románia hadat üzen Németországnak. A Normandiában (28. kép) tartózkodó német csapatok Caen, a Cotentin félsziget, Cherbourg és Avaranches elvesztése után szorult helyzetbe kerültek a Falaise katlanban. 1944 augusztusában a német 7. Hadsereg és az 5. Páncélos Hadsereg maradványait az a veszély fenyegette, hogy északról, nyugatról és délről támadó szövetségesek (amerikai, angol, kanadai, szabad francia, sőt lengyel csapatok) teljesen bekerítik őket. Az egyetlen menekülési útvonal egy 19 km széles rés volt Falaise-től délre, de ez is leszűkült és egy mindössze 3 km széles folyosó maradt St.-Lambert és Chambois falvak között, melyet a Dives folyó szelt át.
Ezen a szűk résen próbált elmenekülni a normandiai csatában megvert német hadsereg maradéka, a hadtörténelemben Falaise-i katlannak elnevezett csapdából. Az összetorlódott német menetoszlopban a szövetségesek tüzérsége és vadászbombázói jóvoltából sűrűn aratott a halál, ezért a rést a németek a "Halál Folyosójának" (das Korridor des Todes) nevezték el.
A Szövetségesek ezt követően gyorsan haladtak előre. Augusztus 15-én (29. kép) újabb partraszállás történt dél Franciaországban (DRAGOON), amerikai, szabad-francia, angol, kanadai csapatok részvételével, melyek szinte ellenállás nélkül törtek előre a Rhone völgyben, miközben a normandiai erők 25.-re elfoglalták Párizst (30. kép). De Gaulle kérésére a 2. francia páncélos hadosztály vonul be elsőként, Leclerc tábornok parancsnoksága alatt, majd őket követték az amerikai csapatok. A bevonulás előtt Párizsban felkelés tőr ki, egy kis káoszt okozva az együttműködésben. Párizs német helyőrsége mintegy 20 000 katonából és tisztből állt, közülük 15 000 a külső védelmi gyűrűben, 5000 pedig magában a városban rendezkedett be védelemre. Dietrich von Choltitz tábornok, a városparancsnok, olyan utasítást kapott, hogy bármi áron is tartsa birtokában a fővárost, és készítse elő a Szajna-hidak és a legfontosabb épületek felrobbantását. Von Choltitz, Párizs kormányzója nem engedelmeskedett. Az ellenállás erőit azonban még így is a megsemmisülés fenyegette. A bevonuló francia és amerikai csapatok, a városban meglévő ellenállási gócokat felszámolva, továbbvonultak Németország határai felé. Angol-kanadai erők elfoglalják a legfontosabb kikötőt, Antwerpent, melyet a német erők rombolása után egy hónap alatt használhatóvá tettek. Az ősz újabb sikereket hoz a szövetségeseknek, bár az utánpótlási útvonalak nehezítik az előrenyomulást (egy kicsit úgy, mint a németeket a Szovjetunióban), és újabb nagy támadó hadműveletek terveződnek, de nem mindegyik jár sikerrel.
Míg Keleten szeptemberben Finnország kilép a háborúból, a szovjetek átlépik előbb a bolgár, majd a szlovák határt, ahol felkelés tör ki, ezt követően a Bulgária hadat üzen Németországnak. A szovjet csapatok megállnak Varsó előtt (31. kép). Magyar és német csapatok támadják Romániát, az aradi vereség után, szovjet csapatok lépnek magyar területre. Ez alatt nyugaton az amerikai csapatok szeptember 9-én felszabadítják Luxemburgot, az angolok 11-re betörnek Hollandiába. Szeptember 17-én kezdetét vesz a II. vh. legnagyobb légi deszant hadművelete, a Market Garden (32. kép), melynek legfőbb célja az volt, hogy a német iparvidék gyors elfoglalásához birtokba vegyék az Einhoven-Arnheim útvonalon lévő Rajna és csatorna hidakat, s ezzel megteremteni a Ruhr vidék bekerítését, Németország gyors legyőzését, még az évvégéig. Montgomery grandiózusnak vélt terve elsősorban azon bukott, meg, hogy az Arnheim körzetébe telepített 2. SS. páncélos hdt. (Bittrich tbk) nem került a szövetségesek látókörébe és az Arnheimhez ledobott 1. angol ldt ho. és a lengyel ldt. dd. szinte rá esett a német páncélosokra. A 35 ezer emberből, mint egy 17 ezren vesztették életüket, sebesültek meg, vagy estek hadifogságba. Nagy bukta volt, az angolok talán soha nem is heverték ki.
(33. kép) Természetese keleten is tovább folynak a harcok, számos haláltábor felszabadítása mellett a szovjet csapatok az évvégéig bevonulnak a balti államokba, felszabadul Ukrajna, Belgrád, kelet Poroszország. Az angolok partra szállnak Görögországban, amely novemberre megszabadul a németektől. Magyarország kiugrási kísérlete nem sikerül, sor kerül viszont a nyilas hatalom átvételre. November elején megkezdődik Budapest körbezárása, mely december végére bezárul és megkezdődik a főváros ostroma. November végére felszabadul Albánia.
Délen is, Belgrád felszabadítása után, a szovjet csapatok Magyarország felé fordultak, míg a Jugoszláv Hadsereg, saját országa felszabadítása mellett, részt vett Magyarország déli részének felszabadításában. Olaszországban a szövetségesek a Pó folyó völgye felé nyomultak.
Nyugaton az amerikaiak elérnek a német határhoz, átkelnek a Saar folyón, míg az angolok hídfőt létesítenek a Maas folyón. Antwerpn kikötőjét használhatóvá teszik. A szállítási útvonalak meghosszabbodása, és a hatalmas anyagigények és a hollandiai támadás elakadása miatt, a szövetséges előrenyomulás az Ardennekben megáll, melyet az időjárás hirtelen rosszra fordulása is gátolt.
(34. kép) Hitler felismerve Antwerpen jelentőségét a szállítások felújításában, látva a német határhoz közelgő szövetségeseket, októberben jelezte tábornokainak, hogy ellentámadást kíván végrehajtani a nyugati fronton. Az ardenneki offenzíva 1944. december 16-án indult (jelentős erőket elvonva pl a magyarországi német erőktől), a német csapatok átlagosan 25–30 km mélyen törtek be az amerikai arcvonalba. A németek a csata idején a megtévesztést is felhasználva, amerikai egyenruhába öltözött ejtőernyősöket dobtak le szövetséges területre, csapatokat térítettek el, fontos információkhoz jutottak. Az időjárás felhős, ködös volt, így az szövetséges légierő nem támadhatta a német felvonuló erőket. A legnagyobb ütközet, a közlekedés szempontjából fontos csomópontisággal rendelkező Bastogne környékén alakult ki. A védelmével megbízott 101. ldt ho és a segítségére sietett 3. am. Hadsereg gyorsan mozgó erői segítségével megállították a német előre nyomulást, a bekerített várost nem adták fel. (35. kép) December 23-ára kitisztult az égbolt, és a szövetséges légierő 15 ezer bevetés végrehajtásával, komoly csapást mért a Wehrmacht egységeire. 1945. január 3-án a szövetséges erők ellentámadásba mentek át, és a németeknek oly mérvű veszteséget okozva, melyet a háború végéig nem tudtak kiheverni. Az angolok felszabadítják Hollandiát, az amerikaiak a Rurh vidéken törnek elő München, Prága irányába, a franciák pedig Dél Németországban. A szovjet csapatok januárban, a jaltai (36. kép) megállapodásnak megfelelően, támadásba lendülnek Varsó irányába, mely 17-re felszabadul. Ezt követően (37. kép) február 13-án felszabadítják Budapestet, majd április elejére Magyarországot, Bécset, Pozsonyt, Königsberget. Februárban Törökország, márciusban Finnország üzen hadat Németországnak. Április 25-én (38. kép) az amerikai és a szovjet csapatok találkoznak az Elbánál, Torgau városánál. Európa végleges felszabadítása megkezdődött, a hurok egyre szorult a náci birodalom körül. (39. kép) Az amerikai, angol légierő folyamatosan, éjjel, nappal bombázza a német városokat, melynek egyik legmegrázóbb mementója Drezda 1945. február 13-15 közötti lerombolása.
Sorba szabadulnak fel a német városok, az északi országok Norvégiától Dániáig. Szinte már nincs ellenállás a szövetségesek előtt, csak a Remageni hídnál (40. kép), no és Berlinben. Miközben az angolok már Hamburgba, az amerikaiak Münchenbe érnek, két fontos dolog is történik. Hitler öngyilkos lesz, a szovjetek elfoglalják a Reischtagot, és az amerikai 101-sek bevonulnak a „Sasfészek”-be. Folyik a hatalom nélküli hatalomért a harc a náci vezetők köz. Így legalább van, aki aláírja a kapitulációt. (41. kép) Végül május 8.-án véglegesen megtörténik. Bár még 12-én Csehországban és 14-én Jugoszláviában is folynak harcok (a hírek úgy látszik későn értek el a részt vevőkhöz), de 9-ével (42. kép) megszűnt a háború Európában. Még néhány hónap (43. kép) és Japán megadásával, melynél fontos szerepe volt az augusztus 6-án Hirosimára, 9-én Nagaszakira ledobott atombombának, szeptember 2-ától, ha rövididőre is, a csendes Európa után, nem dörögtek a fegyverek a világon.(44)
A II. világháború áldozatainak nagyságát (45) ezen az ábrán láthatják.
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket.

Erdős László