Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elbúcsúztunk Gyulai Erzsitől

2021.11.25

2021. november 25-én 11.00 órakor a Kistarcsai temető ravatalozójában a családtagok, a hozzátartozók, Ráthy József, aki az utolsó 11 évben szerető társa volt, a barátok, ismerősök mély részvét mellett kísérték utolsó útjára Gyulai Erzsit, a felejthetetlen "bátaszéki lányt".
Török Szabó Erzsébet a Sors-Társak Újra Együtt Egyesület elnöke - nem mellékesen maga is a Balassi Kórus tagja - búcsúzott mindannyiunk nevében, részletesen felevenítve Gyulai Erzsi fordulatokban gazdag életét. Megismertük hogyan lett a felsőfokú műszaki végzettségű fiatal lányból a 30-as éveire három- és félezer dalt, nótát ismerő és mesteri módon előadó énekesnő. Számtalan ismert nótaénekessel lépett fel közös műsorokban nem csak hazai hanem külföldi közönség előtt is, sokszor szerepelt a közmédiában. Széleskörű érdeklődését jellemezte, hogy egy időben a természetgyógyászattal és az ember és a természet közötti összhang megteremtésének kérdéseivel is foglalkozott. Ekkor volt, hogy Antal Imre biztatására a tévében és a rádióban is jóslásra adta a fejét. Egy időre felhagyott az énekléssel mert kereste, hogy összeegyeztethető-e az éneklés és a jóslás. Gyulai Erzsi nótaénekesnő vagy Gyulai Erzsi jósnő.
Szerencsére folytatta az éneklést, és a Balassi Kórus szerencséjére odatalált valahogy hozzánk is. Szólót énekelt, amikor arra volt szükség és belesímúlt a kórusba, amikor az volt a feladat. Amikor énekelt elfelejtette a bajait, még 80 felett is tánccal ötvözte a Bátaszéki ropogóst, amit nagyon sokszor igényelt a közönség. Jó, hogy volt nekünk és nagyon fog hiányozni.
Gyulai Erzsi aranykoszorús magyar nóta énekes, 2012. augusztus 20-án a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült, 2017. január 19-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából a honvédelmi miniszter ajándéktárgyát vehette át, és ugyanebben az évben kapta meg az életmű díjat.
Családján - és ide értem természetesen Ráthy Józsefet is -, a közeli és távoli rokonokon túl búcsúztak tőle barátai és kollégái, akikkel együtt énekelt, és a szervezetek, ahol tagként vagy segítőként megfordult. Megkísérlem Török Szabó Erzsébet nyomán felsorolni:
- az Országos Szórakoztató Zenei Központ, a művésztársadalom nevében,
- művésztársai, kollégái: Bokor János, B.Tóth Magda, Dömsödi Farkas Bálint, Máté Otília, Ötvös Klári, Pere János, Tolnai András, Nógrádi Tóth István (akik szívhezszóló, nagyon emberi megemlékezéseket küldtek),
- az 1956 Magyar Nemzetőrség,
- a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület,
- a Balassi kórus,
- a Magyarnóta Szerzők és Énekesek Országos Egyesülete,
- a Morvay Károly Nóta dalkör,
- a Sors-Társak Újra Együtt Egyesület, a Dobozi utcai Nóta-Só Művész kör tagjai mind-mind búcsúztak Tőled kedves "bátaszéki lány". Köszönjük, hogy velünk voltál, köszönjük, hogy voltál.

Drága Erzsike nyugodj békében!


gyulai_e_160_215.jpg

 Búcsúzóul legyen itt három dala:

 Bátaszéki ropogós,

 Nincs a földön olyan ember,

 Keresek egy régi utcát.

 

emzé

 

A mappában található képek előnézete Elbúcsúztunk Gyulai Erzsitől