Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Elnökségi ülés októberben is - köszöntésekkel

2020.10.09

2020. október 9-én kibővített ülést tartott a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület elnöksége. Az elnökségi tagok és a meghívott vendégek köszöntése után elnökünk Galló István megnyitotta az ülést. Napirend előtt néma felállással emlékeztünk az előző napon elhunyt Márton Mihályra, kórusunk tagjára.
Először a tagjaink részére kiküldésre tervezett tájékoztató levél tervezetét vitattuk meg. A pandémia miatt elmaradt az idősek napi központi ünnepség, ezért csak most vehette át miniszteri elismerését, az Aranykor Kitüntető Cím ezüst fokozatát, Csetényi László nyá. törzszászlós. Az elismerést a KIKNYP parancsnokát képviselő Szabó Tünde őrnagy asszony adta át. Ezt követően áttekintettük a folyamatban lévő feladatokat és pályázatokat.
Az ülés további részében a jubileumi születésnapot ünneplő alapító tagunk, Rácz Sándor nyá. altábornagy (95); és kórusunk tagjai Szűcs Istvánné, Valika (85), illetve Gárdos Vilmos nyá. alezredes (75), valamint karnagyunk Naszvagyi Vilmosné Zsuzsanna köszöntése következett (akinek az ülés hetén volt a születésnapja). Rácz Sándort a Budapesti Nyugállományúak Klubja személyügyi tagozatának vezetői is köszöntötték. A köszöntéseket az asztalon lévő finom falatok, az ünnepi torták elfogyasztása és természetesen az ezzel együttjáró baráti beszélgetés követte.

szerk

 

A mappában található képek előnézete Elnökségi ülés októberben is - köszöntésekkel