Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2018-ban is Balassi-Bem közös juniális

2018. június 22-én – az előkészítő közös elnökségi ülésen elgondoltaknak megfelelően – ismét összejöttünk a hagyományos kerti partira. A két egyesületből és a meghívott vendégek közül mintegy 120 bajtárs és hozzátartozó megjelent az idei kulturális juniálison, nagy örömünkre velünk volt négy szlovák barátunk is.
A résztvevőket a vendéglátó egyesületek elnökei köszöntötték, majd az alkalomhoz kötődő elismerések átadására és köszöntésekre került sor. Köszöntöttük születésnapjuk alkalmából Novák Jolikát, dr. B. Nagy Jánost, a 70. születésnapját ünneplő Péter Lászlót és elnökünket a 75. évét másnap betöltő Galló Istvánt.
Ezután következett – a Bem Egyesület árnyas fákkal övezett udvarán – az igazi kulturális kerti-parti, ahol Kozári János gyönyörű köszöntő dala és  Cserepes Marika versmondása után a Balassi Kórus szólóénekesei és a Bem Egyesület két tagjának tréfás párbeszéd sorozata váltogatták egymást. A zenéről most is Ráthy József gondoskodott.
A művészeti gyönyörűségeket a XIII. kerület tiszteletbeli főszakácsa címet elnyert Erdős László vezényletével készült Jókai bableves tetézte be amihez már az ásványvízen kívül csapolt sört és kitűnő bort is fogyaszthattak a résztvevők.
Nagyon kedves színfoltja volt a délutánnak a Bem Egyesület elnökségi tagja, Kovács Emike által előkészített és lebonyolított, igazán ötletes nyereménytárgyakból álló tombolasorsolás. Az estébe nyúló jó hangulatú baráti összejövetelt vidám, kellemes tánccal zártuk.

Fotó: Vámosi János